ÓVODA-ISKOLA ÁTMENETET MEGKÖNNYÍTŐ PROGRAMOK
Absztrakt
Az iskolának az az elsődleges feladata, hogy minden gyermeket hozzásegítsen, egyéni képességeinek megfelelően az életben történő boldoguláshoz (Mesterházi 1999). Az óvodások, amikor átlépik az iskola kapuját, számukra ismeretlen környezetbe kerülnek, szigorú szabályrendszerhez kell alkalmazkodniuk (Golyán 2017). A változás hatására a gyermekek sérülékenyebbek lesznek érzelmi és pedagógiai szempontból (Fabian 2007). Empirikus kutatásunk célja annak feltárása, hogy a tanítók milyen módszereket alkalmaznak Magyarországon a gyengéd átmenet megteremtésének érdekében. Kutatási kérdéseink arra irányultak, hogy van-e különbség a falusi és a városi iskolában alkalmazott módszerek között, szükség van-e a tanévkezdést megelőző foglalkozásokra. A 2022/23-as tanévben mélyinterjút készítettünk tíz elsős tanítóval, ezt követően válaszaik alapján összehasonlító elemzést végeztünk. Az eredmények azt mutatták, hogy a falvakban a gyerekek sokkal könnyebben veszik az akadályokat, mert az óvodás csoport alkotja az első osztályt. A városban az óvodás csoport szétszakad, mert nem azonos iskolában folytatják a gyerekek tanulmányaikat, így még hangsúlyosabb szerepe van az iskolát megelőző foglalkozásoknak.
Hivatkozások
Bencéné Fekete Anikó Andrea – Udvardi Bianka. 2022. Az óvoda és az iskola közötti átmenet támogatását segítő módszerek. In Pedagógiai változások – a változás pedagógiája 35–41. Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Bischofné Blandl Mária – Fáth Éva – Győriné Meiszter Katalin – Hidasiné Volk Andrea – Rainer Paul – Nichterné Ruppert Kinga. 2012. Sikeres oktatási és nevelési utak: Ajánlások az átmenetek szervezéséhez. Budapest: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.
Böddi Zsófia – Kerekes Valéria – Kovács Magdolna – Rádi Orsolya Márta – Svraka Bernadett – Vári Péter. 2019. Jó gyakorlatok az óvoda-iskola átmenethez. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Britto, Pia Rebello. 2012. Key to Equality: Early Childhood. https://www.aserpakistan.org/document/learning_resources/2014/Early_Childhood_ Education/Consultative%20Group%20on%20ECCD%20Findings.pdf (2023. okt. 22.)
Fabian, Hilary. 2007. Informing Transitions. In Dunlop, Aline – Wendy-Fabian, Hilary (Eds.). Informing transitions in the early years. 3‒17. Open University Press. The McGraw-Hill companies.
Fáyné Dombi Alíz – Sztanáné Babics Edit 2015. https://eta.bibl.u-szeged.hu/1658/2/jatekpedagogia/www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/ Jatekpedagogia/index.html (2023. okt. 22.)
Fleisz-Gyurcsik Anita. 2021. A hazai publikált óvoda-iskola átmenetet segítő gyakorlatok szisztematikus áttekintése. Gyermeknevelés 9 (2): 56–90. https://ojs.elte.hu/gyermekneveles/article/view/2559/2289 (2024. jan. 20.)
Friedl Johanna. 2002. Az iskolai siker titka – a játék. Pápa: Deák és Társa Kiadó.
Golyán Szilvia. 2013. A kisgyermekkori intézményváltás komplex elemzése. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Golyán Szilvia. 2017. A koragyermekkori intézményváltás: az óvoda és az iskola közötti átmenet problémaköre Magyarországon. Módszertani Közlöny 7. 103–117.
Gyarmathy Éva. 2012. Ki van kulturális lemaradásban? In Tóth-Mózer Szilvia – Lévai Dóra – Szekszárdi Júlia szerk., Digitális Nemzedék Konferencia: Tanulmánykötet. 9–16. Budapest: ELTE. http://www.eltereader.hu/media/2014/05/Digitalis_nemzedek_2012_konferenciakotet_READER.pdf (2024. jan. 11.)
Kádár Annamária. 2012. Az érzelmi intelligencia fejlődése és fejlesztésének lehetőségei óvodás- és kisiskoláskorban. Kolozsvár: Ábel Kiadó.
Komjáthy Zsuzsanna. 2018. „Fogyatékosító” hatások nyomában – Iskolaérettségi problémák, tanulási nehézségek a 21. században. Új Pedagógiai Szemle 68 (11–12): 72–78.
Kontra József. 2011. A pedagógiai kutatások módszertana. Kaposvár: Kaposvári Egyetem.
Kósáné Ormai Veronika. 2017. Az „akadálymentesített” óvoda-iskola átmenet jellemzői. Tanító: Módszertani Folyóirat 55 (7): 7–11.
Kozákné Szentgyörgyi Ilona. 2011. Lehet-e törések nélkül kisiskolás az óvodásból? Tanító: Módszertani Folyóirat 49 (7): 6–9.
Körmöci Katalin. 2011. A játék felhasználása a tanulásban. http://rmpsz.ro/uploaded/tiny/files/magiszter/2011/tavasz/05.pdf. (2019. nov. 12.)
Mesterházi Zsuzsa. 1999. Diszkalkuliáról – pedagógusoknak. Budapest: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar.
Nagy Annamária. 2018. Harmonikus óvoda-iskola átmenet határon innen és túl. Kindergarten-school harmonious transition in Hungary and in the neighbouring countries. Paideia 6 (1): 179–194.
Pányiné Segesdi Nóra. 2004. Az óvoda-iskola közti átmenet segítése számítógépes környezet- ben: Esetleírás. Budapest: Országos Fejlesztő Intézet. https://ofi.oh.gov.hu/az-ovoda-iskola-kozti-atmenet-segitese-szamitogepes- kornyezetben-esetleiras (2024. febr. 13.)
Perlai Rezsőné. 2009. Mit jelent az óvodáskorú gyermek tanulása? Óvodai Nevelés 62 (2): 60–63.
Réthy Endréné. 1985. Játék az iskola. Tanító 23 (5): 26–27.
Vojnitsné Kereszty Zsuzsa – Zilahiné Gál Katalin. 2008. Az óvoda-iskola átmenet problémái. Budapest: Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság.