Az ember tragédiája szépirodalmi transzformációinak alakulástörténetéről – kiemelten a Madách-centenárium évében

Absztrakt

Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye a magyar irodalom azon alkotása, melynek minden bizonnyal a legnagyobb az értelmezéstörténete, intertextuális, inter- és multimedialitás-vonatkozása. Tanulmányomban Az ember tragédiája szépirodalmi transzformációit és egyben alakulástörténetük sajátosságait vizsgálom, kiemelten 1923-ban. Az alakulástörténetben az alapműtől való eltávolodás fordulópontját megállapítva, Czóbel Minka és Karinthy Frigyes szabad újraalkotásait emelem ki. 1923-ban a Nyugat és a kolozsvári Pásztortűz folyóiratok Madách-emlékszámaiban megjelent versek többsége a pretextus „és mégis” küzdésfilozófiájával folytatnak egy hermeneutikai természetű, polemikus diszkuszsziót. A lírikus transzformációk vonatkozásában ily módon megtört az a tendencia, mely a pretextus gondolatainak elfogadó ismétlését, magasztalását tartalmazta. Kosztolányi Dezső Lucifer a katedrán (Játék egy felvonásban) című színműve az általam elemzett szépirodalmi transzformációk közül ugyan a legtávolabbra kerül a madáchi pretextustól, ám mégis megmutatja a legfőbb kapcsolódási pontokat annak továbbgondolhatóságával és aktualizálhatóságával együtt. Ez a típusú szabad újraalkotás egy olyan szépirodalmi transzformációnak tekinthető, mely meglepően eredeti volt száz évvel ezelőtt. Összességében megállapítható, hogy az 1923-ban keletkezett szépirodalmi transzformációk alapvető változásokat hoztak azok 1862 óta meglévő alakulástörténetében.