A NEVELÉS ÉS AZ ANYAI GONDOSKODÁS KULTÚRÁJA ÉS IKONOGRÁFIÁJA AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN

  • Renátó TÁMBA
Kulcsszavak: gyermekkortörténet, nevelési értékek, anyaság, óegyiptomi szobrászat, ikonográfia

Absztrakt

Dolgozatomban az ókori Egyiptom pedagógiáját meghatározó főbb eszmei tartalmak, nevelési célok és értékek, gyermekszemléleti mintázatok (gyermekkép és gyermekfelfogás), valamint az anyai nevelés és gondoskodás, s ezzel összefüggésben az óegyiptomi anyaságkultusz főbb jellemzőinek bemutatására törekszem, egyrészt korábbi egyiptológiai és neveléstörténeti kutatások felhasználásával, számottevően az intelmek és mítoszok bemutatásán keresztül, másrészt azonban egy, a neveléstörténeti kutatásokban viszonylag ritkán alkalmazott forráscsoport bevonásával. Ez a forráscsoport nem mást takar, mint a plasztikai alkotásokat (szobrokat és reliefeket), ám ezen belül jelen írásműben elsősorban a terhességet, illetve az anya-gyermek kapcsolatot bemutató ábrázolásokra térek ki, mely utóbbiak a kor gyermekábrázolásainak oroszlánrészét teszik ki. Az elemzések során a kompozíciók eszmei meghatározottságának a formaanalízis mentén történő vizsgálatát helyezem középpontba, s így kitérek többek között a művek társadalomtörténeti pozíciójából fakadó ábrázolási különbségek érzékeltetésére is. A vizsgált alkotások egyrészt megerősítik a szakirodalmi megállapításokat, másrészt fontos kiegészítő információkkal szolgálnak a pedagógiatörténeti kutatások számára.

Információk a szerzőről

Renátó TÁMBA

Reménysugár Habilitációs Intézet

Budapest, Magyarország

Megjelent
16. 12. 2020.
Folyóirat szám
Rovat
Papers