ARANY MINT NOVELLISTA

A nevelődés keresztény modelljének kudarca az Egy egyszerű beszélykébeni)

  • Róbert MILBACHER
Kulcsszavak: népiesség, novella, csinosodás, nevelődés, sorsfilozófia

Absztrakt

A tanulmány első körben számot vet azzal a ténnyel, hogy Arany prózaíróként, novellistaként kezdte a pályáját, illetve számba veszi az ezzel kapcsolatos szakirodalmi reakciók keresztmetszetét. Mindezek után egy mű alaposabb elemzését végzi el, amelyet a korabeli nevelődési és csinosodási diskurzus keretében vizsgál kapcsolatban Arany első megjelent írásával a Népnevelési ügyben című röpiratban kifejtett népszemléletével. Jelen írás tanulságként a Toldi népszemléletének újragondolását kínálja, ami a csinosodási diskurzus alaposabb bevonását teszi szükségessé a főmű értelmezésébe, illetve Arany végzetfilozófiájának korai megjelenését mutatja föl, ami a későbbi balladák értelmezési hagyományában fontos szerepet játszik.

Információk a szerzőről

Róbert MILBACHER

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék Pécs, Magyarország

Hivatkozások

Arany János Gyulai Pálnak. NKőrös, 1855. június 7. In AJÖM XVI. 704. levél, 554–565.
Arany János. 1846. Egy egyszerű beszélyke. Úti tárczámból. Életképek 1846/1.
Arany László. 1888. Bevezetés. In Arany János hátrahagyott versei. Budapest: Ráth Mór (Arany János hátrahagyott iratai és levelezése. Első kötet).
Gyulai Pál. 1989. Szépirodalmi szemle. In Válogatott művei. Vál., s. a. r. Kovács Kálmán, jegyz. ifj. Kovács Kálmán. Budapest: Szépirodalmi (Magyar Remekírók).
Horváth János. 1997. A nemzeti klasszicizmus irodalmi ízlése. In Tanulmányok II. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó.
Jeandor. 1841. Népnevelési ügyben. Társalkodó 1841. jul. 14. 56.
Karakány Jónás. 1846. Szerelem és egyéb (Kísérlet az „ugynevezett” fönségesben). Életképek 1846/2.
Kéki Lajos. 1908. Arany János pályakezdése. In Emlékkönyv Beöthy Zsolt születésének hatvasnadik fordulójára. Budapest: Athenaeum.
Keresztury Dezső. 1990. Mindvégig. Budapest: Szépirodalmi.
Szinnyei Ferenc. 1909. Arany János. Budapest: Franklin Társulat.
Megjelent
12. 03. 2020.
Folyóirat szám
Rovat
JÁNOS ARANY (1817–1882)